Beoltás

#SziaUram 🙂

Beoltás” Rövid szakzsargon az élesztőgombák bejuttatására az erjesztő tartályban lévő sörlébe.

Üdvözlök Mindenkit, aki ezeket a sorokat olvassa!

2013-ban feladtam azt a kényelmet, melyben elringatva magam fulladoztam a nagyipari profit által sújtott sörök – valljuk be őszintén – mérgében. Ezt ellensúlyozandó nem kevés utazással próbáltam sörturizmusba fojtani bánatom az ezt megelőző években. Ez az év volt, mikortól csak saját főzésű sört ittam, és elfelejtettem mindazt, amit addig hittem róla. Nem volt többé lehetetlen számomra, és ezzel együtt örök körforgásba kezdett az igazi malátacukor, élesztő és a komló véremben.

Végül 2017 telén indult a műhely kialakítása. Addig forrt és érett bennem a sör, míg vért izzadva a semmiből kikalapáltuk kedves barátom, Kovács Péter önzetlen segítségével, két kezünkkel azt a műhelyt, ahol megszületett a Fekete Péter Manufaktúra.

Itt és ekkor eldőlt bennem, hogy jó időre és reményeim szerint generációkon át, kézműves söröket fogunk gyártani a saját és sörkedvelő embertársaink részére. Olyan terméket, ami nem csak kézművesnek nevezett, hanem valóban az is, kiváló minőségű alapanyagokból, kézi munkával készített termékek.

Sok idő telt el, míg eljuthattam ide, és köszönöm mindenkinek, aki segített! Nem kevés munka van mögöttünk, de szeretnék mindenkit megnyugtatni, meg is maradunk, s ennek érdekében hoztam létre webshopunkat is, hogy a legnehezebb időszakokban is el tudjam juttatni söreimet azoknak, akik igényes, magas minőségű sörökre vágynak.

Maradok önzetlen híve Önöknek és a Sörnek.

Szabó Péter
sörfőző és tulajdonos
Fekete Péter Manufaktúra Kft.


Munkaruhaipari partnerünk: KELETIBLOKK


És most a képek szóljanak magukért, köszönet érte!
Fotók és videó: Lászka Gergely

Kapcsolat